Jókai Mór és Krúdy Gyula
„… az én asztalomra csak olyan bor kerül, amiről bizonyos vagyok, hogy nincs benne szőlőcukor, se spiritusz, se idegen borkő, se kénsav, se tannin, se fukszin, se glicerin (…). Az én boromban nincs más, mint a szőlőfürt nedve. S ez nagy uraság!” – írta Jókai Mór Kertgazdászati feljegyzések című munkájában a saját maga termesztette boráról.
(HU BFL IV.1019 Nr. 115.) – A forrás egészét ld. még a Dokumentumok menüpont alatt!
Az adásvételi szerződés értelmében Jókai Mór és Laborfalvi Róza 2200 pengő forintért vásárolta meg 1853. augusztus 4-én Schweitzer Jánostól és feleségétől, Schweitzer Ágnestől (szül. Weidinger) a Svábhegyen lévő két és fél holdnyi telket a rajta lévő házzal együtt. A Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában lévő feljegyzéseiből megtudhatjuk, hogy a birtokra szőlőt, valamint törpe és magas törzsű gyümölcsfákat telepített.
A borkészítésre és tárolásra pedig külön pincét építtetett „borgazdasági” épülettel. Jókai ismerte a különleges bor- és szőlőfajtákat „az egyszerű kadarkától a genuai zamatos fajtáig valamennyi szőlőtőkéjét, ismerte az egyes fajták jó és rossz tulajdonságait. Vannak egyes igen finom muskotály szőlőfajtái is, mint pl. a Muscat d'Alexandria, Muscat Lavit Alban; ezeknek eredetét, szeszélyeit mind ismeri s elmondta. Legjobban vonzódik mégis a budai ősi borfajokhoz s nagyban mind ezek vannak nála mivelés alatt. A metszés tekintetében is konzervatív; nem kell neki a Guyot-féle s egyéb komplikált és jobb talajra való metszésmód; ő nem tért el soha a budai csapos fejmetszéstől, ugy gondolkozván és helyesen is, hogy »jusson is, maradjon is minden évre termés«.” – emlékezett vissza Molnár István a Vasárnapi Újság cikkében. Az 1883-as filoxérajárvány azonban az ő szőlőjét is megtizedelte.
A nyilakkal tud navigálni a galériában
Szüret Jókai Mórnál. (FSZEK Budapest Képarchivum AN500277)
Jókai és neje a Svábhegyen 1902-ben. Vasárnapi Ujság, 1904.
Krúdy Gyula sashegyi vörösbora
Krúdy tudott élni. Élvezte, amikor az asztalon előtte „könnyű borocska jéghidegen sárgállott alacsony pohárban”, s egy jókora korty után hallgatagon megtörölte boros bajuszát. Különösen a jó budai napsugárban érlelt sashegyi vörösbort szerette. E különleges bor iránti rajongásának több írásában is hangot adott. 1924 tavaszán vetette papírra a Szent-Margit-szigeten az Őszi utazások a vörös postakocsin című regényét, melynek egyik ízesen megírt, jó hangulatú őszi novellája, A budai széphölgyek története megörökítette számunkra az egyik budai szőlősgazda, Krónprinc Ferdinánd alakját, aki:
„Vörösképű, hallgatag budai polgár volt, olyan famíliából, amelynek már a nagyapái is szőlősgazdák voltak. A bort tisztelte és szerette egyedül a világi életből, olyan nagyra tartotta, hogy még önmagától is sajnálta; ünnepnaponként megivott egy kis üveg sashegyit s ilyenkor meglehetős elégedett volt sorsával, bár Kerkápoly úr »Gellérthegyi Szemeltjét«, valamint Andrássy Aladár Hegyaljaiját irigyelte… Az ujjasa zsebéből sohasem hiányoztak azok a kis zöld üvegecskék, amelyekben különböző borminták voltak. Volt valódi sashegyi bora, amelyet a napsugárban vagy árnyékban kémlelve vizsgált, mint a festőművész a színhatásokat. Hosszú bőrkötényben járt odahaza is, mint a pincéjében és mogorván tért ki a ház látogatói elől. Hordókat kalapált, borosedényeket reperált az udvaron, szűrőket és lopókat vizsgált; mintha egy másik planétán szólna a zongora és egy távoli világrészben énekelne Irma.”
„Krúdy-fröccs”
Az íróról még fröccsöt is elneveztek, melynek keverési aránya a következő volt: 1 literes korsóban készült, és 9 dl borhoz csak 1 dl szódát engedtek.