A borkereskedelem jelentősége a 18–19. századi városi társadalomban

„A’ bortermesztés ollyan mint a’ lótenyésztés; ha lovaink nem a’ vevők’ ízlésének megfelelők, nyakunkon maradnak.”
(Wesselényi Miklós, 1833)

„… Ez [a borkereskedés] az: melly a’ kültartományokba való hordatása által a’ kereskedés’ mérlegére olly nyomatékot varázsol, mellynek haszna az egész magyar hazára kiterjed. – Ez az: melly köz, – és egyes pénztárainkat annyi millió forinttal gazdagítva, szinte annyi milliót bocsát a’ hazában közforgásra; mellyel a’ nemzeti értéket nem kevesé magasztalja, gyarapítja. Ez az: melly a’ tejjel, ’s mézzel folyó Magyarországot bortermesztésére nézve Europának legelső, ’s leghitelesebb tartományival párositván lakosinak, ’s tetézett számu vendéginek életerőt, ’s derült lelket kölcsönöz.”
(Schams Ferenc, 1836)

III. Károly kiváltságlevele Budának a bor szabad kiviteléről és eladásáról, 1726.
(HU BFL IV.1018 12. téka) – A forrás egészét ld. még a Dokumentumok menüpont alatt!

A budai bor gyors népszerűvé válását több tényező segítette a 17. század végétől: Buda – és a környező települések – külterületeinek természeti adottságai inkább a szőlőskertek kialakításának, mint a szántóknak kedveztek. A lakosság jelentős része szőlőtulajdonos volt, de legalábbis szőlőművelésből élt. Ennek köszönhetően már a 18. század elején annyi bort termeltek Budán, amennyi nem csak a lakosság ellátására volt elegendő, hanem értékesítésre is, például a bort akkoriban még importálni kényszerülő Pest számára, a városi alkalmazottak pénz helyett gyakran borban kapták járandóságukat. A bor nemcsak emiatt játszott kulcsszerepet a város gazdaságában: a jó budai vörös ajándékként diplomáciai célokat szolgált (ún. Verehrwein).

„A bor kellemes, a budai vörös különösen a francia [borra] hasonlít…”
(Johann Georg Keyssler, 1751)

„A budai bor ismert és híres […] épp annyira ízlik nekem, mint a burgundi, tüzes és elég édes.”
(Johannes Centurius Graf von Hofmannsegg, 1800)

„A város mögött hosszú sorban terülnek el a vörös boraikról híres hegyek. A budai borok, amelyek közül talán az Adelsberger (!) a legkiválóbb, igen testesek, és számos évig kell tárolni, mielőtt meginnánk. Jobban hasonlítanak a burgundi borokra, mint bármelyik másik, általam ismert bor. Valószínűleg ezek lennének a Magyarországon termelt borok közül a legalkalmasabbak az angol piacra.”
(John Paget, 1839)

A Budán megforduló idegen utazók előszeretettel hasonlították a helyi nedűt a burgundi vagy bordói borhoz, híre eljutott Hollandiáig és Angliáig. A Rákóczi szabadságharc miatt azonban ez a két célország export szempontjából sikertelen kezdeményezésnek bizonyult, 1790-ben tettek még egy kísérletet országos szinten magyar borok Hollandiába történő szállítására. Egyébként nagyjából ebben az időben, 1785-ben arról ír egy német utazó, Friedrich Nicolai, hogy a budai borok alig ismertek Bajorországban és más német területen, a burgundi borhoz hasonlítást pedig túlzásnak tartotta.

Szerződés, Buda város bérbe adja a Fortuna fogadót (második pontban határozzák meg a budai mellett forgalmazható borokat), 1787.
(HU BFL IV.1018 Nr. 97.) – A forrás egészét ld. még a Dokumentumok menüpont alatt!

A kereskedelemmel foglalkozó pest-budai polgárok munkáját a két város körüli vámvonal nehezítette. A szabad királyi városi kiváltsággal együtt járt az idegen borok behozatalának tilalma, ugyanakkor mindkét városban számos olyan polgár élt, aki más településen is termelt bort. A városok elöljárói és a polgárok ezért évtizedeken keresztül vitatkoztak azon, hogy saját boruk beszállításáért jogosan kérnek-e tőlük vámot vagy sem. A budai bor keresettsége miatt gyakran adtak budai (sashegyi) néven más bort, III. Károly (1711–1740) ezért 1726-ban engedélyezte, hogy az előzetesen ellenőrzött budai borokat külön, eredetiséget igazoló jeggyel ellátott hordókban szállítsák.

Település	Éves termés (akó)
Buda	200 000
Promontor (Budafok)	55 000
Tétény	60 000
Óbuda	40 000
Szentendre	70 000
Pócsmegyer	25 000
Tótfalu	10 000
Bogdány	20 000
Budaörs	20 000
Pest, Kőbánya	30 000
Csömör	8 000
Békásmegyer, Budakeszi, Zsámbék, Tök, Perbál	40 000
Egyéb	267 000
Összesen	855 000

Pest vármegye éves bortermelése az 1830-as évek elején (Franz Schams: Ungarns Weinbau II. Pest, 1833. 85–86. alapján)

Időről időre gondot okozott a borhamisítás. A Helytartótanács például 1723-ban ellenőriztette Buda tanácsával a kereskedők borait, és a hamisított bort elkoboztatta. A tiszta borokat hitelesített gönci hordókba töltették át. III. Károly többször rendelkezett a borhamisításért járó büntetésekről (1723. II. dekr. 118. cikk, 1729. dekr. XII. cikkely, megemlítendő továbbá Mária Terézia 1741. évi dekrétumának XXIX. cikkelye) – természetesen kevés sikerrel. Néha igaztalan mendemondák is ártottak a magyar borok ügyének. 1762-ben például a budai bort okolták a Habsburg Birodalom katonái között dúló járványért. A szóbeszéd annyira hatásos volt, hogy maguk a budaiak is elhitték, és nem merték elfogyasztani saját borukat. Végül a város főorvosa, Stephan Persa bevizsgálta a bort, és igazolta a pletykák alaptalanságát.

„A’ külföld évek óta keserűen panaszkodik, hogy a’ hajdanta olly híres vörös magyarborok, a’ borízlelők’ ínyeit már többé ki nem elégítik, ’s hogy magok a’ híres tokaji, ménesi, és rústi borok gyakran meghamisítva valók gyanánt küldetnek-ki.”
(Schams Ferenc, 1834)

„Minden étteremben adnak bort, ezenkívül vannak azonban olyan létesítmények, amelyek kizárólag bor árusításával foglalkoznak, mégpedig úgy, hogy csak valódi, hamisítatlan magyar bort tartanak, amelyek az eredetiség igazolására a termelő pecsétjével vannak lezárva és egy előírás szerinti címkével ellátva. Ez a Magyar Kereskedelmi Társaság munkája a valódi borok terjesztésére. Azon sokoldalú panasz eredményeképpen alakult, hogy az áldott magyar földön gyakran kényszerül arra az ember, hogy mérgezett, kénnel és ólomcukorral* készített bort igyon, és dacára a sok elárusítóhelynek és az ezzel a termékkel foglalkozó nagy, élénk kereskedelemnek, hamisítatlan szőlőnedűt csak uradalmi pincékben találni. Az egylet a pesti József téren, Appianónál árusít mindenféle valódi magyar terméket, a lágy neszmélyit, a budai vöröst, a fehér kőbányait vagy pestit, rusztit, ménesit, mindenféle hegyaljai bort, végül egri termékeket, tüzes magyarádit, szerednyeit stb.”
(Wilhelm Richter, 1844)
*ólom(II)acetát, mesterséges édesítőszer volt

„A bor nem valódi, s nem nélkülözhetetlen élelmiszer, azonban megszokásból sokaknak nélkülözhetetlenné vált, itt, a világ leggazdagabb bortermelő országának közepén, igencsak jelentős a fogyasztása, s ezáltal egészségrendészeti szempontból különös figyelmet érdemel, nincs más termék, amit annyiféleképpen hamisítanának, mint ezt. A vörösborokat gyakran színezik, s noha általában az egészségre ártalmatlan anyagokat használnak színezékként, mint a mályvarózsa virága, mégis úgy tűnik, néha nem épp ártalmatlan anyagokat használnak. A fehérborokkal gyakrabban megesik, hogy hamisítják, noha ezeknél könnyedén kiderül, ha az egészségre ártalmasak, mint a vasgálic vagy ólomcukor használata. Leggyakrabban a túl erős kénezést veszik észre. Ártalmatlanul hamisítják az ún. aszúborokat, ezek ritkán eredetiek, és kevésbé jó borból állítják elő mazsolából, malagaszőlő (muskotályos) szárából, szirupból és cukorból alkohol hozzáadásával. Tokaji helyett a leggyakrabban édesített soproni és ruszti bort árulnak.”
(Tormay Károly, 1854)

Borhamisítás karikatúrája. Borsszem Jankó, 1883.

A budai borok forgalmazására burgundi jellege miatt a napóleoni háborúk idején átalakuló nemzetközi piac kedvezően hatott. A katonák számára leadott megrendelések ugyanakkor arra ösztönözték a kereskedőket, hogy a budai bor minőségét feláldozzák a mennyiség oltárán. Schams Ferenc szintén a borhamisításban látta a hazai borok visszaesésének fő okát a nemzetközi piacon, gyakran árusítottak méz, cukor és mazsolaszőlő felhasználásával készített műbort, kénezéssel vagy sáfránnyal, bodzával festették sárgábbra, szőlőlével, lekvárral, áfonyával vörössé a forgalmazott italokat. Nem hamisítás, de szintén visszatérő probléma volt a borok kisebb űrtartalmú hordókba töltése. 1864-ben a Helytartótanács például szigorúan utasította a kádárokat, hogy a boreladásra szánt hordókra a termelő hely nevét és a hordó iccetartalmát számokban kifejező bélyeget üssenek, mégpedig hatóságilag. Rövid visszaesést követően az 1820-as évek hoztak új lehetőségeket. Kizárólag borkereskedelemmel a 19. század elejéig kevesen foglalkoztak, az 1800-as évek elején például mindössze öt borkereskedő élt Pesten. Az eredetileg dohánykereskedő Kappel Frigyes kiterjedt üzleti kapcsolatainak köszönhetően a magyar borok nemcsak Európa-szerte, de az Egyesült Államokban is nagy hírnévre tettek szert. Kappel ügyelt az általa forgalmazott borok (a budai mellett egri, neszmélyi és somlói) minőségére, munkáját maga Schams Ferenc segítette.

„… jelenleg azonban minthogy e külföldi vevők elmaradván, jobbadán csak belhoni fogyasztók vásárolják össze a budai hegyek termékeit, a termelők inkább több mint jó bort igyekszenek termeszteni. […] Egyébiránt a Sashegy (Adlersberg), Burgerhegy, sz. Gellérthegy, s Farkasvölgyben termesztett borok még ma is fentartják az egykori budai jó bor hir-nevét.”
(Palugyay Imre, 1852)

Bor és szeszes italok kiállítási csarnoka az 1885. évi Budapesti Országos Általános Kiállításon. Kozmata
(FSZEK Budapest Képarchivum, 001623)

Az 1850-es évekre a hazai bor piaca Szilézia és Poroszország helyett – ahol a francia borok végérvényesen kiszorították a magyar borokat – áthelyeződött az osztrák tartományokba és Galíciába. A hazai borkereskedők érdekeinek összehangolására, az ország minőségi borainak tárolására alakult meg Havas József kezdeményezésére 1853-ban a Borcsarnok Társaság. 1862-ben felmerült Országos Borközvetítő Borcsarnok felállítása Pesten. A pesti kereskedők többsége a városi vámvonalon kívül tárolta borait, Kőbányán vagy Budafokon. A városon belül, lakóháza óriási pincéjében tárolta borait Jálics Ferenc. A mai Múzeum körúton, a Zrínyi kávéházzal szemben lévő Westermayer-házban, majd a régi Füvészkertben működött a Szerednyei Borcsarnok, mely nevét onnan kapta, hogy szerednyei borokat is forgalmazott, egyébiránt részt vett az 1862-es londoni világkiállításon is.

A Westermayer-féle (később Szerednyei) bor- és sörcsarnok bővítési terve, 1862. Építtető: Bajay János.
(HU BFL XV.17.b.312 - 665/1862)