A szőlőművelés menete a filoxéra előtti időkben
(Wesselényi Miklós, 1833)
(Hunfalvy – Rohbock: Budapest és környéke képekben. 1859, 68–69. p. között)
A filoxéra megjelenéséig a szőlőművelés a fővárosban nagyjából változatlan menetrend szerint történt. A munkálatok a tavasz beköszöntével, március elején kezdődtek. A 18–19. századi kimutatások alapján az alábbi munkafázisokat különböztették meg: a szőlőtőkék feltakarása vagy nyitása (Aufreben), metszés (Schneiden) és a venyigék kihordása (Reben austragen), karózás (Stecken austheilen), a gyomosodás mértékétől függően többszöri kapálás (Hauen), bujtás, kötözés (Binden), utókötözés (Überbinden), továbbá trágyahordás. Óbudán a talajban kapálás során talált nagyobb kövek kiszedésére, elszállítására is nagy gondot fordítottak. Az erős, igénytelen kadarkát ún. gyalogműveléssel nevelték.
(HU BFL IV.2001.j 2310/1833) – A forrás egészét ld. még a Dokumentumok menüpont alatt!
(HU BFL V.1.b Nr. 450.) – A forrás egészét ld. még a Dokumentumok menüpont alatt!
Nagy Magyarországon.
Gyorok-Ménes szép vidékén,
Magyarádon, Mádon.
De azt mondja bíró, doktor,
Patyikus meg inzsellér,
Hogy hát egy sincs oly híres, mint
A svábhegyi vincellér.
Mint az anya gőgicsélő
Kedves gyermekére,
Úgy vigyáz a fakadozó
Szőlővenyigére.
Úgy örül, ha egy–egy levél
Kibúvik és eget kér,
El-elnézi, simogatja
A svábhegyi vincellér.
Meghallgatja minden tőnek
Szíve dobogását,
Ha beteg: rápermetezi
Harmatos áldását.
Hull is a sok csodabogár,
Borfogyasztó himpellér…
Dörzsölgeti a tenyerét
A svábhegyi vincellér.
Hogy félti még a széltől is
Hideg éjszakákon!
Ha lehetne: betakarná,
Csakhogy meg ne fázzon.
Hogy köszön a meleg napnak,
Ha útjából meg-megtér!
Lantot fog és megénekli
A svábhegyi vincellér.
Venyigesor napos útján
Mennyi szépet érez!
Hány ragyogó gondolata
Fűződik fürtjéhez!
Arany szárnyat ölt a lelke
S röpte előtt nincsen tér…
Mámorosan suhogtatja
A svábhegyi vincellér.
Arany szárnya elfáradva
Itt lel pihenőre:
Minden levél enyhetadó,
Szelíd legyezője.
Minden fürtből élet csordul,
A nektárral is felér…
Szopogatja szép csöndeskén
A svábhegyi vincellér.
No csak, no csak
Szopogassa
Friss jó egészségben!
Jó az Isten, ád az Isten,
Van is a pincében!
Vendéginek sem decivel,
De a régi pinttel mér!
Éljen soká a nagy pintes,
A svábhegyi vincellér!”
(Pósa Lajos: A svábhegyi vincellér, 1898)
Fotó: Simon Katalin, 2021.
A vincellérek, napszámosok és feleségeik napkeltekor indultak ki a hegyekbe és kora estig kint dolgoztak, kutyát, puskát nem vihettek magukkal, az 1830-as években még az étkezések ideje is szigorúan meg volt szabva Budán. A vincellérek feleltek a többi munkásért. Budán a Telekkönyvi Hivatal ügyelt a szőlőkben a rendre: a hivatal vezetője nevezte ki a különböző kerülőket, azok pedig a csőszöket. A hegymestert (Bergmaister) a város tanácsa választotta a szőlőmunka megkezdésekor, többi társához hasonlóan részben a munkákat felügyelte és a rend fenntartása volt a feladata. Budán és Óbudán a dűlőket kisebb körzetekre osztották, ezek élére neveztek ki szőlőcsőszöket (Weinhütter), a dűlő nagyságától függően általában kettőt–kettőt, nagyobb dűlőkben akár három–négy személyt.
(HU BFL V.1.b 149. d. s.d. Nr. 64.) – A forrás egészét ld. még a Dokumentumok menüpont alatt!
(HU BFL XV.17.a.302 Nr. 47.)
(BFL IV.1002.uu Miscellanea ant. Nr. 649.) – A forrás egészét ld. még a Dokumentumok menüpont alatt!
Az újonnan telepített szőlőtőkének fúróval alakítottak ki megfelelő gödröt a talajban. Ügyeltek a tőkék szép sorban történő telepítésére. Kezdetben inkább a hegyek felső részén ültették a szőlőket, majd újabb területek bevonásával fokozatosan terjeszkedtek lefelé, a völgyek irányába. A metszés a 19. század első feléig Budán és környékén kiskéssel (nem metszőollóval) történt, emellett a kapa és a csákány volt a két legfontosabb munkaeszköz, amelyhez a filoxéra következtében a szénkénegező, és a peronoszpóra elleni permetezők csatlakoztak.
(HU BFL XV.17.a.301 – 50)
(HU BFL XV.17.a.302 Nr. 1489.)
A méterrendszer (1874. évi VIII. tc.) bevezetése előtt a földterület nagyságát sokféleképpen mérték (a kataszteri és a magyar hold megjelölés még 1874 után is használatban maradt). Budán és környékén a szőlőket fertályban (Vierteil, Viertel, quartal, quartale), illetve nyolcadban (oktál, octale, Achtteil, Achtel), esetleg kapásban számolták (más néven emberkapálló). Egy fertály 800 nöl-nek, 8000 szőlőtőkének, 2 nyolcadnak vagy 4 kapásnak felelt meg. Utóbbi kifejezés arra utalt, hogy egy kapás egy nap alatt mennyi területet tud megmunkálni.
