A szőlőművelés megindulása 1686 után
(Márai Sándor: A magyar borokról)
(The Metropolitan Museum of Art)
A szőlő és a bor már a középkori Buda életében is fontos szerepet játszott, köszönhetően a kevés jó minőségű ivóvíznek, a várost övező hegyeknek – amelyek kiváló táptalajt biztosítottak a szőlőnek –, s végül, de nem utolsó sorban a borforgalmazás, borkereskedelem gazdasági jelentőségének. A 15. században a „budai bor” már európai hírnévnek örvendett, ez alatt azonban valamilyen fehérbort értettek, ellentétben 18–19. századi névrokonával. A bortermelés a török időkben sem tűnt el, a szőlőkertek mellett azonban gyümölcsösök, rózsalugasok, tulipánkertek vették körül a várost. 1686 után az új telepesekkel újjáépülő városban a szőlőművelés karaktere is megváltozott: 1701-ben már kékszőlőből szüretelt vörösbort is tároltak a város pincéjében, a fehérbor pedig fokozatosan háttérbe szorult. A 18. századtól a korabeli leírások tanúsága szerint a budai bor kifejezés alatt már bordói jellegű vörösbort értettek (budai vörösnek [der rothe Ofner] is nevezték), amelynek karakterét a rácok által betelepített kadarka adta.
(BFL IV.1009.b 10. kötet)
Az ingatlanokat Budán 1703-ig a Budai Kamarai Adminisztráció, majd a szabad királyi városi rang megszerzését követően a város Telekkönyvi Hivatala osztotta ki. Ennek ellenére a 18. század második feléig a tabáni rácok gyakran foglaltak le önkényesen kisebb szőlőbirtokokat maguknak, amelyeket akár évtizedekkel később jegyeztettek csak hivatalosan be. A szőlő a század folyamán az erdő, szántó, legelő rovására terjeszkedett, 1789-ben a 60 dűlőre osztott Budán 29 tisztán és 13 részben szőlőtermő dűlőt tartottak nyilván, amelyek közül kiemelkedtek a híres Adlersberger bornak nevet adó Sas-hegy, Sasad (Burgerberg), Sváb-hegy (Schwabenberg) és a Gellért-hegy (Blockberg) dűlői.
(BFL IV.1002.uu Miscellanea ant. Nr. 628.) – A forrás egészét ld. még a Dokumentumok menüpont alatt!
(BFL IV.1009.c 64. kötet) – A forrás egészét ld. még a Dokumentumok menüpont alatt!
| Hold | 3720 | 2317 | 4794 | 10831 |
Óbudán Budához hasonlóan a gabonatermesztés helyett a szőlőművelés vált a mezőgazdaság uralkodó ágazatává, köszönhetően a török időben is itt élt magyaroknak és az 1698-tól több hullámban betelepített német ajkú lakosoknak. Nagyobb, egybefüggő szőlőskertek a mai Bécsi úttól nyugatra, az Arany-hegy (Goldberg) keleti lankáin és a Péter-hegyen alakultak ki. Utóbbi kettős elnevezést kapott a korban: a magyarok ajkán tovább élt a középkori eredetű Kereked név, míg az új telepesek Petersbergnek keresztelték, feltehetőleg a földesúr, gróf Zichy Péter után. Óbudán a század első felében – mint Budán – a vörösbor dominált.
Pest az előző két városhoz képest kevésbé szerencsés helyzetben volt, ezért a pestiek részben Budán és más környező településeken (Csepel, Tétény, Promontor, a mai Budaörs) vásároltak szőlőkerteket maguknak. Emellett a 17. század végén elkezdték a mai Kőbánya betelepítését szőlőkkel, a 18. század közepéig Óhegyen, a második felében Újhegyen. A szőlő és a bor tehát a pestiek számára is óriási kincset jelentett.
A híres budai vörös a kortársak szemével:
„…egy hely sincs Magyarországon, ahol annyi szőlő lenne, mint Buda körzetében. Különösen a vörös bor dicséretre méltó, kénes ízek nem szennyezik.”
(Michael Bonbardus, 1718)
„Nemcsak a legjobb bor, de bőséges és egészséges”
(Lorenz Stocker, Buda város főorvosa, 1729)
„Az egész vidék bortermő, de kiemelkedik a Mátyás-hegy az újlaki plébániatemplomon túl, a Székesfehérvári-hegység, Sasad és a Sas-hegy.”
(Franz Vanossi városi szindikus, 1733)
„A Budát övező szőlőhegyek termik az úgynevezett budai vöröst, amely megfelelő korában a legkellemesebb asztali borokhoz tartozik, amit csak ismerek. […] Sokat szállítanak belőle Dél-Németországba (!), Sziléziába, Lengyelországba. A könnyebb, homokos talajon fehér bort is termelnek, ami igen lágy és kellemes, azonban nincs meg benne az a tűz, ami a vörösben igen.”
(Moritz Ernst Arndt, 1804)
„A budai bor sötétvörös színű, jó minőségű, erős, fűszeres, de jellemző rá némi fanyar íz.”
(Sonntags-Zeitung, 1855)